Amikor hazajöttem, még tartott a fájdalomcsillapító hatása. Elkezdtem jegelni, ahogy javasolták, majd ledőltem az ágyamra felpolcolt párnákra, mert feküdni nem szabad még. Szörnyen fáradtnak éreztem magam, kimerített az egész procedúra. Aztán úgy egy óra múlva kiment a gyógyszerek hatása, és azt hittem, lekaparom a falat, annyira fájt. Azonnal ugrottam is a gyógyszerekért, és ittam gyorsan a Flector port, ami olyan undorító volt, hogy ha nem fájt volna annyira, én biztos meg nem iszom!
Az antibiotikumot 6 óránként kellett szedni, a műtét előtt már belém nyomtak egy csomó gyógyszert, azt sem tudtam pontosan, mit veszek be. Abban maradtam Brigivel, az asszisztenssel, hogy mivel reggel 6-kor kelek, és általában éjfélkor még fent vagyok, úgy időzítem az antibiotikumokat, hogy éjfélkor, 6-kor, 12-kor és 18-kor veszem majd be, míg el nem fogy az egész dobozzal. Igen ám, de már annyira fáradt voltam, hogy nagyon megterhelőnek éreztem az éjfélig tartó virrasztást. Nagy nehezen azért kitartottam, majd kb. elájultam a fáradtságtól. A műtét helye fájt, de a gyógyszertől már elviselhető mértékben.
Másnap is szorgalmasan jegeltem, és le is ment a duzzanat úgy két nap alatt, kivéve a számról, ami nagyon fel volt dagadva. Az előretolt alsó fogsor miatt nem tudtam becsukni a számat rendesen, amitől állandóan kiszáradt, kisebesedett, és úgy néztem ki, mint egy makimajom. Sírtam, ahányszor tükörbe néztem. Enni nem tudtam egyáltalán, bár állították, hogy az az ideiglenes fogsor, amit betettek, azzal majd tudok enni. A számat sem tudtam rendesen becsukni, nemhogy enni! Ha ittam, kifolyt oldal a folyadék... kínkeserves volt az egész.
Azt azért tudni kell az ideiglenes fogsorról, hogy ez - bár "teljes értékű" fogsornak becézik -, csak kirakat! Nincsenek rágófogak rajta, így elöl nyammoghatsz vele, ahogy tudsz, amit tudsz. Szóval ez az "első útja egy étterembe vezet, mert terhelheti és terhelnie is kell a fogsort" duma elég nagy kamu. Hétfőn volt a műtétem, csütörtökön volt a kontroll, én addig egyetlen falatot nem tudtam enni még.
Több meglepetés is ért ezen a kontroll-vizsgálaton. Én naivan feltételeztem, hogy az az orvos, aki a műtétet végezte, megnézi majd, hogy milyen munkát végzett, hogy vagyok, ilyesmi. Aha... hát nem. Azt az orvost én többet nem is láttam! Egy asszisztens lányka fogadott, megint egy új ember, aki sosem látott (és később kiderült, hogy itt ez a normális, nemigen futsz össze többször ugyanazzal az emberrel). Kérdezte, hogy hogy vagyok, én meg elsírtam magam, és megmondtam őszintén, hogy nagyon rosszul! Nem tudom becsukni a számat, nem tudok enni, inni is alig, szörnyen nézek ki ezzel a monstrummal a számban, nem tudok beszélni rendesen, és megmondom úgy, ahogy van, én nagyon megbántam, hogy megcsináltattam a műtétet. Ezen szomorkodott kicsit, majd mondta, hogy hívja a doktor urat. Gondoltam, biztos az én dokimat, de nem, a tulajdonos jött, aki csípőből megpróbált leoltani, mint egy nyafogó gyereket, aki azon sír, hogy nem kapott vaníliás fagyit, csak csokisat.
Itt azért már kezdett felmenni bennem a pumpa, és a dühtől már sírni se volt kedvem. Elmondtam neki, hogy rohadtul nem azt kaptam, amit vártam, és senki nem mondta el nekem korábban, hogy ez ENNYIRE rossz lesz, mindenki azt mondja, hogy ó, egy-két nap, és minden oké lesz, de ez rohadtul nem oké, és ez az ő hibája, mert ő írta arra a rohadt papírra, hogy nekem előrébb hozott alsó fogakra van szükségem! Erre még nekiállt kioktatni, hogy amikor valakinek olyan nagyon kiállnak a felső fogai, hogy kiharapja a pókot a sarokból, akkor ez szükséges! Itt már végképp lelökte az agyam a szíjat! Egyáltalán nem állnak ki annyira a fogaim! Ezt elég hangosan el is mondtam neki, mire nagy pökhendien kérte a műtét előtti képeket a fogazatomról. Megnézte, majd elgondolkodva közölte, hogy na jó, hát tényleg nem állnak annyira előre, de most már ez van! WTF?!?
Annyit tett, hogy az ideiglenes fogsor elejéből lecsiszolt egy réteget, hogy legalább be tudjam csukni a szám, de ez a jóember arra nem gondolt, hogy így lecsiszolja róla az összes barázdát, amik a fogakat imitálták. Így lett belőlem hetekre Barbi-baba mosolyú nő, mutatom is képen, hogy értsétek. Csak egy fehér csík maradt a fogsor helyén, iszonyatos idétlen lett...
Csinos, ugye? És ő ezt teljesen okénak érezte, hogy én ezzel most hazamehetek. Nem mondom, tényleg egy fokkal kényelmesebb volt, de mikor itthon megláttam, nem tudtam, sírjak vagy röhögjek. És itt még nem értek véget a megpróbáltatások, de ezekről majd később mesélek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése